Tényleg kénytelenek vagyunk érett negyvenesként is falkában élni? Eltűrni az idióta és szánalmas játszmákat? Vagy pont az éretlenség jele, hogy nem tudunk rajtuk felülkerekedni?
A világ nem tökéletes. Ezt 20 évesen lehetetlen elfogadni, de álmodozó negyvenesként sem könnyű. De végre, köszönhetően családunk új tagjának, egy ebnek, kezdek valami újat megérteni. És innen már csak egy hajszál választ el a gyakorlati alkamazástól… Kutyasuli, kölyökkutya, farkas ősök, stb… A lényeg: a (farkas- vagy éppen kutya-) falkában NINCS MELLÉRENDELT szerep. Valaki mindig alattad vagy feletted van és kész. Az értékrend is elég egyértelmű: a gyenge, a kisebb, az ügyetlenebb van lejjebb. Ebbe rendkívül jól bele tudtam helyezkedni, és akkor villant be, hogy az emberi társasági lét talán legnagyobb kihívása, hogy egymás mellé rendelt viszonyban éljünk vagy érintkezzünk másokkal. Élni és élni hagyni. Nahát!! NEM IS OLYAN KÖNNYŰ!!!
Ugyanis ha emberként nyitott és empatikus vagy, azt az esetek 99%-ában a másik fél AZONNAL a gyengeség és megadás jeleként dekódolja (farkasfalka!!), és megkezdődik az alárendeltnek kijáró retorzió, erőfitogtatás, eltaposás. Ezekből a helyzetekből pedig éppen nyitottságod és empátiád miatt elég nehéz hatékonyan kiszabadulni.
Mit lehet tenni? Minden ilyen helyzetet szóvá teszel? Vagy beletörődsz, hogy úgysem értik? (Mindenki hülye körülötted = akkor inkább te vagy a hülye..?). Vagy tényleg meg kell tanulnod manipulatív módon erőt fitogtatnod? – ami esetenként teljesen távol áll tőled…? Erre is választ találtam a kutyasuliban:
1. Olyanokkal legyél együtt, akik képesek a partneri, egymás mellé rendelt viszonyra (lehet, hogy ez csak 1 ember lesz, de ne add fel, amíg nem találsz legalább egyet!!)
2. Az energia. Ez nem hókuszpókusz, hanem egy nagyon mélyről, meggyőződésből táplálkozó hozzáállás, ami ha egyszer végre ott van benned, akkor még a legmegáltalkodottabb alfahím is összerezzen tőle. És akkor már nem is kell miről vitázni.
Ezt pedig csakis úgy érhetjük el, hogy minden helyzetben TUDATOSÍTJUK magunkban azt, hogy VAJON A MÁSIK PARTNERNEK TEKINT, VAGY MAGA ALÁ GYŰR? (Ha én gyűröm a másikat, azért azt problémamentesen ki lehet bírni. Ki ne szeretné az alattvalókat…? :D) Abban a pillanatban, hogy megérezzük a primitív, kellemetlen, eltaposó falka-magatartást, jó falkavezér módjára egyszerűen forduljunk el, forduljunk ki a helyzetből, szóval álljunk tovább (egyfajta higgadtan “sértődött”, vagy inkább érdektelen hozzáállással). Majd eltávolodva tegyük a saját dolgunkat, mintha mi sem történt volna.
Ez a “tudatosítás” nekem legkönnyebben úgy kivitelezhető, hogy ha egy PECSÉTKÉNT tekintünk rá. Ha megéreztünk valamit, vagy felmerült egy kétely – az egy lemoshatatlan pecséttel legyen egyenlő. Onnantól emlékezzünk rá mindig!!! Ne kezdjük el az állandó álmodozást arról, hogy biztosan véletlen volt, vagy nem is úgy értette, vagy én értettem félre, vagy biztosan frusztrált volt éppen… TELJESEN MINDEGY, hogy mi az oka az eltaposásnak. A lényeg maga az eltaposás.
Innentől két kimenetele lehet a helyzetnek:
1. A másik rájön, hogy hülyén viselkedett – visszasomfordál, így aztán onnan már minden ok.
2. Soha nem jön rá, mi történt – na itt tényleg nincs mit tennünk, hacsak nem akarunk végtelen játszmákat játszani. Ha nagyon ragaszkodunk az illetőhöz, akkor azért KÖTELEZŐ egy pár kört futni azon, hogy megértessük vele, hogy mit is szeretnénk. Ha ez nem megy, akkor egyszerűen tartsunk akkora távolságot, hogy ne érhessen bennünket megalázás vagy sérelem.
AZÉRT néha a másik oldalt is meghallgatnám!! Ismertek olyanokat, akik nem akadnak fenn ilyen helyzeteken? És nem felszínesek. És nem beteges kompenzálók. És nem 2-es az IQ-juk (vagy EQ-juk)….?
Mit gondoltok – így hány jóbarátunk lesz? Nulla? Max. egy? Valóban minden működő baráti társaság a farkastörvények alapján rendeződik? (azaz mindenkinek megvan az alá/fölérendelt helye, és annak változtatása azonnali büntetéssel, de legalábbis harccal jár?). Mert én kisiskolás korom óta egészen 40+ koromig ezt tapasztalom. BÉKÉÉÉÉÉÉÉÉÉT!! …és nagy társasági életet akarok!!!
Szóval: szerintetek farkastörvények uralkodnak? Vagy létezik egy kellemesen kiegyensúlyozott viszonyrendszer egy-egy hosszútávon is jól működő baráti társaság tagjai között?
Szavazzatok: szerintetek mekkora társaságban működhet jól az egyenrangúság?
Demokrácia nem volt, nincs és soha nem is lesz.
A társadalom hierarchikus a “demokrácia” ellenére, és azt remélem, hogy egy baráti társaság nem. Arra lennék kiváncsi, hogy mi az a maximális létszám, amely teljesen demokratikusan, mellérendelt viszonyokkal tud müködni.
Ui: ha már egyvalakit sikerült elgondolkodtatnom e kérdésen, annak már örülök!
Mindenki tarsasagban el az meg hierarchikus. Nehogy mar megold a vilag szocialis problemait egy bejegyzesben.
Ui: ha sikerul respect!